Harmincadikiksz

Soha senki nem fogja átérezni azt, amit most érzek. Feladtam újra a hírdetést. Eladósorba került Dina (a kocsi, nem a párom :) ). De ez most nem haragból, hisz annyi idő eltelt már azóta, hogy legutóbb megmakacsolta magát, hogy már nem érdekes az egész. Az ember csak a szépre és a jóra emlékszik mindig. Az életem része volt mióta nálam volt, megnyugtatott, ha szomorú voltam, megmutatta az erejét, ha kellett és megmutatta nekem, hogy az élet főleg nyitott tetővel szép. :) És persze, mivel nő, rendszeresen felbaszta az agyam, ha valami nem tetszett neki. Nem tetszett, amikor hűtővíz nélkül meghajtottam és az sem, amikor nem megfelelő szerelőhöz vittem. (mondjuk ezeket megértem). Sok, nagyon sok élményem fűződik hozzá és rengeteg fotó készült róla. Hiányozni fog. De a többi nővel ellentétben abban biztos vagyok, hogy egyszer, ha nem is rövid időn belül, lesz még egy Dinám. :)

Szóval, Ludolf, Mike és végül Dina. Elhagytatok, de boldogan és büszkén gondolok rátok. Az enyémek voltatok és örültem, hogy vagytok nekem.

Na. Ma este zárógondolat. A mai nap kifejezetten ocsmányul indult, volt vagy 4 lebaszás manageri szinten, tegnap este lerohadt az egerem - szerintem éhenhalt - meg Dinával is kicsit összeakadtunk, de szerencsére ő türelmesebb, mint én ... :)

A délután már kicsit jobban ment, a meló vége felé már ontottam magamból a zsibbasztó hülyeségeket a kollegákra. Meló után egér hangfal és billentyűzet - hosszabbító kábel vásárlása, beüzemelése és alvás. Most, hogy ismét több órás MSN beszélgetés után vagyok, már egész jó a hangulatom. :) Bár, szegény Dina egy kicsit beszólt, de miután elmondtam neki, hogy sok mindennel lehet basztatni, de a tánccal nem, lenyugodtak a kedélyek.

    Történt ugyanis, hogy jó szokásunkhoz híven youtube-os videókat küldözgettünk egymásnak, ezt- meg ezt mennyire imádom felkiálltással és én előkaptam a számomra egyik nagyon kedveset...

    Eszembe jutott, most, hogy olyan sokat nézegetem a régebbi motoros képeket az első siroki motoros találkozó, ahova Imrével és Zozival együtt mentünk. 4-en, 2 motorral. Ott volt még Viki is Zozi akkori barátnője, de ténylegesen a sztorihoz ezen kívül semmi köze, hisz érkezés után azonnal aludni ment... Ezt inkább nem értékelem.

    Szóval, Sirok. Kis, 125-ös ETZ-mmel felvonszoltuk magunkat a hegyen (2-esben, 30-al), a megengedett 250 kilós súlyból, 125-öt a motor tett ki (én akkor is olyan 70, Imre egy kicsit több, plusz hálózsák, sátor, és 2 táska.), szóval egy kicsit felmálháztunk szegénykét. Szóval, 30-al fölfelé, a motorok csak úgy döngettek el mellettünk, a kis egyhengeres pedig vért izzadt míg felment a hegyre, de felért... Sőt. Le is ment. :)

    Érkezés után, felmentünk a tábor legmagasabb és a színpadtól legtávolabbi pontjára, gyors lepakolás és irány inni. Viki itt kiszállt és sajnos egy jó ideig Zozit is kivonta a mókából. Imrével lementünk, sör-sör-sör, majd P-mobil koncert...  Ülünk a domboldalban és élveztük a zenét...


Épp a 2forintos dal szólt, amikor az énekes megkérte a fickókat, hogy most csak ők énekeljenek. Fickók teli tüdőből üvöltenek. Majd a nők következtek. Természetesen a nők valamivel kevesebben voltak, de énekeltek ők is, amennyire tőlük telt. Majd az énekes megkérte, hogy most a buzik énekeljenek... Ekkor csak 1 hang hallatszott: Imre mellettem... :D Nem mintha ilyen beállítottságú lenne - tudtommal -, de így elérte, hogy mindenki észrevegyen minket... Sírva röhögtünk és röhögünk azóta is ezen a bulin, de mivel 3-ónkon kívül, más ismerős nem volt ott, így nem érezheti át a dolog szépségét. Ott voltunk és szabadok voltunk. Azóta se sokszor, de dolgozunk az ügyön...:)

    Kár, hogy nem tudom, mondjuk a buszon leírni, felvenni, rögzíteni valahogy a gondolataim. Akkor, ott, olyan jól egyben volt minden. A dolgok a helyükön, nyugodt vagyok. Kár, hogy sokan vannak a buszon ahhoz, hogy egy diktafonba mondjam, ami eszembe jut...

    Rájöttem, fejben nagyon jó író lennék, de abban a pillanatban, hogy eljutok oda, hogy leírjam, rögzítsem mindazt ami eszembe jut, már rég nem tudok ráhangolódni. Ezek a dolgok csak egyszeriek. Egyszer lehet úgy megfogalmazni és ha nincs ami azonnal felfogja mindazt ami bennem kavarog, akkor elveszik. Minden mondat, minden szó, csak egyszer kerül a helyére. Az ismétlésektől már elcsépeltté válnak; jelentésükből, "mélységükből" veszítenek.

    Kár, hogy nincs egy szerkezet, ami csinálna egy lenyomatot abból, ami bennem van, esküszöm használnám...

    Ilyenkor úgy érzem, hogy valamit elvesztek, ami sohasem lesz többet velem. Sajnos nem tudom felidézni őket, vagy ha igen, leginkább csak címszavakban és az már régen nem ugyanaz. Nem lehet, hiszen közben, ha csupán 10 perc telik el akkor is újabb ingerek érnek, már más a hangulat, már másfelé kalandozok.

    Fejben jó író lennék, de ha már "papírra" kell vetni mindazt, amit szeretnék elmondani, már nem az, amit elmondani szeretnék.

    Sokan - annyira sokan nem, persze, de páran - mondták már, hogy nem teljes mértékig mutatom ki az érzelmeim. Nehéz. Nem vagyok annyira könnyen megnyíló fajta, aki azonnal és mindent megmutat - érzelmi szintről beszélünk. Nehéz elmondani, miért és hogyan, de egyszerűen így alakult. Ezért is lehetséges az, hogy bizonyos dolgokban nagyon nehezen váltok. Egyszerűen a stabil dolgokat szeretem. Ezért ragaszkodom a barátaimhoz és mindazon emberekhez, akik valamennyire is közel kerültek valaha hozzám, minden hibájukkal és erényükkel együtt és pontosan ez az, amiért a barátaimnak tekinthetem őket. Ők elviselik, hogy néha úgy viselkedek, mint egy menstruáló fürdős kurva, viszont tisztában vannak azzal, hogy rám minden esetben számíthatnak. Sajnos nem mondhatom azt, hogy sokan vannak - hisz az ember társas lény és ha valakivel szeretném megbeszélni a gondjaim, akkor a kevés barát nem mindig ér rám. De pont ez az, amiért örülök, hogy nincsenek sokan. Kevés emberben, akik az évek szépen kiválogattak, megszűrtek és kiselejteztek mellőlem, nem csalódok...

És ennyi... Elveszett megint, beesett egy kis meló és oda az ihlet... Na, erről beszéltem az előbb :(

    Több dologra is rájöttem. Az egyik, hogy ha el kell döntenem, hogy levert legyek, vagy dohányzok, az utóbbit választom. :S Ez van, bocsi Edina...

    A másik, meg, ha felhívnak a vezérműtengelytöréses kocsival kapcsolatban, hogy járóképes-e, illetve, miután megcsináltatom, engedek-e még az árból... És ne legyek morcos. Hát a jó... Tudom, hogy nem vagyok egy pénzügyi zseni, de azért nem kellene ennyire madárnak nézni...

    Méghogy szervízelés után mennyit engedek. Hehe. EMELNI FOGOM AZ ÁRAT KÖCCCCSÖG! Aztán meg köszönés nélkül lerakja. Neked is szépnapot.

    És legyek nyugodt. Kösz.
   

A mai napon ismét bebizonyosodott, hogy az öregek, full más világban élnek, mint a normál emberek. Eddig is voltak már elméleteim róluk, ami a nagy átlaggal ellentétben so-so még passzolnak is.

Az egyik legfrissebb ilyen élményem velük, most hétfő reggelre datálható. Történt ugyanis, hogy népligeten szállok fel a buszra. Elértem, úgyhogy nem izgultam, helyem is volt, azzal sem akadt probléma. De... Hallgatom az öreg mommereket, ahogy és amiről beszélgetnek. Legnagyobb problémájuk, azon kívül, hogy meleg volt, az volt, hogy a héten hova is menjenek el kirándulni. A busz ingyen van, így csak meg kell tölteni a kis szatyrot és már mehetnek is. Ezzel csupán egy pár gondom van.

1. Mint nyugdíjasok nem hajlandóak egymás mellé ülni (kell a hely a szatyornak)
2. Mint nyugdíjasok, ilyenkor - jó idő esetén - kisebb csordákba tömörülve utaznak (mert közösségileg szép az élet)
3. Mint nyugdíjasok, nem fizetnek az ülőhelyért, de azt elvárják, hogy ülni tudjanak, ha valaki esetleg le szeretne ülni, hirtelen nem csak öregek, de süketek is lesznek
4. és mint nyugdíjasok, ELFOGLALJÁK A HELYET ELŐLEM!!!!
5. és hogy még kevésbé b.sszon fel a sztori, leírom hogy mi a heti útvonaltervük:

Hétfő(utazásom napja) - Székesfehérvár - Agárd (termál fürdő)
Szerda - Pécs
Csütörtök - Hollókő
Szombat - Valahova Kaposvár közele... Namost. Még én sajnáljam ezeket a vándor-halottakat? NEM. Nem... és nem. De az, amit a fenti pontokba összeszedtem nem jogosítja fel őket arra, hogy előlem, mások elől, akik kibaszottul súlyos ezreket pengetnek egy állóhelyért, hogy az ő retkes szatyruk elférjen a széken, azért kivágja a biztosítékot.

Namost. Miért is kezdtem ebbe bele. Ma. Jövök melóba. 1000 millió fok a buszon, a sofőr nyitva hagyja a 2 szárnyas ajtó egyik felét, hiába a légkondi a buszon, ha zabálja az üzemanyagot miatta a gép, a sofőr nem kapcsolja be. Pirosat kaptunk, öreg mommer - ilyenkor tele van velük a busz (is) - szóval mommer teper előre, hogy ő majd ott leszáll, mert megy a busza, mittudomain hova. Már majdnem az ajtóhoz ér, a sofőr meg üvölt vele, hogy kapjon az agyához, majd a megállónál... Mommer nyünnyög, hogy dehát NEKI onnan megy a "csatlakozása". Sofőr persze telibeszarta a csatlakozást, ha leszáll és megdöglik (a mommer) - ami persze igencsak esélyes, mert az évek számával nő a kaszkadőrbalesetek esélye is - akkor őt basszák seggbe, szóval, sofőr egy laza mozdulattal becsukta a mommer előtt az ajtót. Az üvölt, hogy neki megy a csatlakozása és izémizé, meg, hogy képzeli, meg ilyenek. Fickó meg közli vele, komolyan ezt mondta én csak lestem - persze 1000 kilowattos vigyorral a fejemen - hogy meghalni ráér később is.
Mommer sokkot kap, hátrébb lép és megadóan letette a vélhetőleg valakinek a sírjára szánt virágokkal teli szatyrát. Mindenki lenyugszik, busz megy kb 5 métert (ott a megálló) mommer le, mindenki boldog. :)

Én is. :) mert ehhez a post-hoz nem tudok youtube-os videót linkelni :D